Az Erdélyi-Szigethegység szívében

Sok településen, és természeti látványosságokon áthaladunk, de sajnos már nincs időnk betérni sehová. Szinte megállás nélkül repülünk, és ember feletti módon győzzük le a magunk alatt lévő utat a motoron. Ilyen sebességgel, és szabadon haladva csapunk keresztül a kicsinek nem mondható Biharon. Egyre több és több mindent hagyunk a hátunk mögött. Leírni sem lehet milyen csoda ez, amikor ennyi, és ilyen ajándékot kapunk a természettől, ahogy a hegységek vonulata, a patakok folyása, a szurdokok kanyargása, és a vizek zuhataga beleíródik az emlékeimbe. 

Első nap:

Túránk fő szenzációi az Aranyos völgyében találhatóak, amelynek a legegyszerűbb megközelítése Nagyváradról, Belényesen keresztül lehetséges. Természetesen ez az útvonal kicsit unalmas, és nem igazán mondanám kirándulós időtöltésnek. Ezért mi Élesdtől, a Király-erdő felé indultunk, ahol a Barátkai megállónk után Erdődámoson, és Biharrósán át, átszelve a Király-erdőt kerültünk Belényesre. Ez a szakasz már igazi kirándulós időtöltésnek minősíthető, a változatos táj, és a kellemesen kanyargó út miatt.

A Király-erdőbe beérve, már Erdődámoson találkozhatunk szemet gyönyörködtető jelenségekkel, mint például a repedéssekel szabdalt, hosszan elterülő karsztfennsíkkal. 

Kelet felé az Ökrök völgye melletti Körösponorra, és a Jád-völgyét határoló hegységekre nyerhetünk kitekintést.

Lélegzetelállító a látvány. Ilyen távlatból nem tűnnek a repedések nagyoknak, de valójában kisebb völgyek, egy maroknyi tulzással.

Innen már csak néhány km míg Biharrósára érünk, de erre a szakaszra sem tudok mást mondani, mint hogy maga a paradicsom. Kicsit itt visszacsöppenünk a múltba, hiszen alig van forgalom, az út mellett bárányok legelnek, és malacok fürdenek a kisebb pocsojákban, a fű pedig olyan tiszta és zöld, mint egy golfpályán, mintha ember utoljára csak a 18. században járt volna erre.

A Király-erdő települései mind megérnének egy-egy cikket, mint Biharrósa (Rosia) is, ahová ezután megérkezünk, és sütünk majd egy jó szalonnát. A Biharrósa patak mellett telepedünk le, a vizimalom előtti letérőn, a Lazuri szoros írányába.

Találkoztunk két motorossal a sütés közben, akik közül az egyik megmászta azt a dombot, ami előtt ott tanakodtunk, hogy nincs gép, ami oda felmegy.- De mégis volt!

Majd Belényes felé indultunk tovább, amit egy 20 perc alatt el is értünk. Aztán a 76-os úton Kisszedresen (Sudrigiu) át, Vaskohsziklás (Ște) felé mentünk, ami után Torda (Turda) felé kanyarodtunk a 75-ös útra. Innen már néhány km megtétele után meredeken emelkedtünk a Bihari-hegység belseje felé. Kevés motoros jár erre, pedig ez az út maga a Mennyország.

A Rozsda-szakadék (Groapa Ruginoasa)

Vartoptól néhány km-re megálltunk egy kis pihenőre. Itt volt a Rozsda-szakadék turistaútjának az egyik bejárata, ami szerint 3,5 óra gyalogtúrára van, a  jelzésen haladva. A második bejárat pedig ezen az úton tovább haladva, Vartop települése előtt, a 46.518732, 22.661435 GPS ponton található, immáron a  jelzésen. A bejárata egy nagy táblával is jelölve van. Innen a szakadék már csak 50 perc kb.

Természetesen nekünk sikerült a kettő között letérni egy kis makadámútra, ahol 1 km-t haladva egy tábla jelezte a helyes irányt. Itt le is tettük a motorokat.

Aztán a jelzett irány felé haladva megtaláltuk a  turista jelzést, ahonnan már csak egy fél órára voltunk a szakadéktól.

Hangulatos volt a szakadék felé vezető turistaút is. Nem kell számítani nagy szintemelkedésre, de helyenkét ilyen sziklás terepre mint ez, igen.

A Rozsda-szakadék a földtörténeti korszakokhoz viszonyítva igen friss keletű. A keletkezésének kőzettani okai vannak. Az Erdélyi-Szigethegységben rengeteg patak, és vízfolyás található, amik a lazább kőzetekben bevágódást okoznak, főleg azokban a kevesbé cementált homokkőben, ami a Rozsda-szakadékot is alkotja. Így nem nehéz a víznek utat törnie ebben perm földtörténeti korszakú, laza és üledékes kőzetbe, és egy ilyen szakadékot alkotnia. A beszakadás folyamatosan hátrál kifelé a vízválasztó felé.

A háttérben feltűnnek a Pádist határoló hegyek, a Galbena szírt, és azok a helyek, ahol már korábban sokat túráztunk, és izzadságunkkal áztattuk a földjét. Felemelő nézni most ezeket a részeket erről a pontról.

Egy ideig csodáljuk a természet, és a víz erejét, mely képes volt ekkora beszakadást létrehozni, de aztán idő, és szállás híjján indulunk visszafelé a motorokhoz.

Mire visszaértünk a gépekhez már a naplementébe csúsztunk bele, ami megszínesítette a mai nap utolsó kilométereit.

A megszínesített hangulatra még rátett egy lapáttal az, hogy a lefelé vezető murvás úton apám motorjának elszakadt a kuplung bowdenje. Nem ijedtünk meg ettől, hisz mindannyian motoroztunk már szakadt kuplung bowdennel, így ha körülményesen is, de tovább indultunk.

A műszaki hiba miatt csak lassan tudtunk haladni. Ahogy elindultunk az eső is elkezdett cseperegni, és már a naplemente is a vége felé tartott, de szerencsére sikerült még időben szállást találni, itt Vartopon.

Mi a faházban szálltunk meg, ahol kétszemélyes szobák voltak. Négy főre 120 lejbe került a szállás, ami egyébként sem egy nagy összeg, de nekünk ezt még sikerült lealkudnunk 100 lejre. -Ezt nevezem rugalmas vendéglátásnak.

Belépve a faházba meglepődtem a szobák, de legfőképpen a konyha felszereltségén. Számos étel alapanyag is a rendelkezésünkre állt, mint például kávé, lekvár, olaj, só, cukor, szörp stb. Amin külön meglepődtem, hogy volt egy automata kávéfőzőgép is, amivel annyi kávét főzhettünk, amennyit csak akartunk. Még sohasem találkoztam ilyen jó szállással, és utólag égett is a képem, hogy lealkudtam a 120 lejről. 

A szobák kivételének segítségében, és az eligazításunkban Gavrilas Cristian, egy hétvégente ott szállásoló uriember segített, aki egyébként quadok bérbeadásával foglalkozik ezen a területen. 

Már besötétedett mikor kinézetm a szállás ajtajából, és láttam, hogy Cristian a lámpafénynél karbantartást végez a quadokon. Odamentem a motorjainkhoz, és az elszakadt kuplung bowdenünket nézegettem. Odaszóltam hozzá, hogy esetleg nem tudna-e segíteni a javításban. Cristian félretolta munkáját, és készségesen odajött segíteni, még a szerszámait is rendelkezésemre bocsátotta. Ekkor már megjelent kint a család is, és együtt javítottuk meg a motort. 

második nap:

A reggel hűvöse, de egyben frissesége, és a szállást körülvevő zöld fenyőfák látványa kellemesen indította a napot. Bízton hiszem, hogy ezen a vídéken az ember elél akár 100 évig is.

A mai napunkat Vartopról, egy sziklaszírti kitekintőpontról kezdtük.

A Vércsorog-vízesés(Vârciorog) volt a következő célpontunk Aranyosfő (Arieseni) és Vartop határán. Megközelítése: A 75-ös úton haladva Aranyosfő irányába, majd a vízesést jelző útbaigazító táblánál jobbra térni egy szekérútra, ahol később az utunkat a  jelzés vezeti.

Az út elején a kerítésekre is felfestett útbaigazitó jelek mutatják a helyes utat, aztán már egyértelmű az irány. Aki erre jár mindenképp ejtse útba ezt a részt. 

Maga az út is egy élmény a vízesés felé, hiszen hol patakfolyásokon, hol pedig szűk fenyves ösvényeken vezet keresztül.

Idáig tudtunk a motorrokkal jönni. Beállítottuk őket menetiránynak visszafelé, és elindultunk gyalog a vízesés felé.

Pár száz méter megtétele után meg is érkeztünk. A látvány magáért beszélt, bár ezt a képek nem adják vissza. - Kiváncsi lennék milyen lehet ez a vízesés egy kiadós eső után.

Biztos vagyok benne, ha itt egy kis ösvényen tovább haladnék, sok-sok kilométeren keresztül vezetne az utam, hasonlóan szép helyeken mint ez, mely eldugva van a nagyközönség elől, ahol virágzik csak igazán az élet. 

Innen az utunk a Szkerisórai (Scărişoara), avagy az Aranyosfői jégbarlanghoz vezetett. Felsőgirdán az útmenti kanyonnál megálltunk, és csodálkoztunk az Aranyos-patak évmilliós munkájában. Tulajdonképpen ez a vidék is megérne egy pár napos kirándulást.

Bárcsak több időnk lenne, hogy felfedezzük azokat a rejtett kincseket, amik e sziklafalak mögött vannak.

Eztán folytattuk az utunkat a jégbarlang felé, rátérve a 750-es útra. Ez egy új építésú út, és elég keményen emelkedik felfelé, néhol a 14-16%-os emelkedők is előfordulnak. Az út menti kisebb kiszögellésekről hihetetlen panoráma tárul Felsőgírdára és Aranyosfőre. 

Hamarosan megérkezünk a jégbarlanghoz, amit gyalog lehet megközelíteni egy 10 perces túrával. Az út nem volt olyan vészes, hogy a motorokat hátra hagyjuk, igy oda is azokkal mentünk. A parkolóból a jégbarlang bejárata jelölve van. 

A Szkerisórai-jégbarlang(Peştera Gheţarul de la Scărişoara)

A barlang a tengerszint felett 1165 m-es magasságban található. A bejárata 60 m-es átmérőjű zsomboly, mely 48m mély. A lejárata meredek lépcsőrendszeren keresztül vezet. Szinte méterről méterre érződik, ahogy hűl a levegő. 

Mélyében a jégkorszakból visszamaradt jégtömb található, ami kb. 3000 éves. A jég vastagsága 15 méteres és kb. 75 000 m3 térfogatú. Mélysége több, mint 100 m, és 720 méteres hosszával Erdély legnagyobb jégbarlangja. A hőmérséklete nem emelkedik még nyáron sem fagypont fölé. A jégbarlangnak csak a felső nagy terme látogatható, mely több néven ismeretes, mint például a Templom, vagy a Díszterem. Legérdekesebb részei a gyertyaforma alakú jégképződmények. 

A mélyebben lévő járatok levisznek a Új-templomba, és a Tündérpalotába, de ezek a részek már nem látogathatóak.  A barlang viszonylag hamar bejárható, 10 perc elteltével már mi is indulhattunk visszafelé.

A belépés a jégbarlangba sajnos nincs ingyen, 7 lejt kérnek el érte. Ezért kapunk román nyelvű idegenvezetést, és egy adag tahóságot is. 

Bejárva a barlangot még társalgunk kicsit az útközben megismert magyar társainkal, aztán szedelőzködünk, és innen már egy nagy kerülővel hazafelé vesszük az irányt. A nagy kerülő alatt értem azt, hogy innen nem visszafelé Belényesnek indulunk, hanem a 75-es útról rátérve az 1R nevezetű útra, Bánffyhunyad (Huedin) felé vesszük az irányt, érintve a Bélesi-víztározót.

Ezt az utat a következő képek mutatják be: